Hamarabb lett sztráda Pozsony és Kassa között Magyarországon, mint Szlovákiában


Befejezték az M30-as autópálya építését, így létrejött a két nagyvárost, Pozsonyt és Kassát összekötő sztráda – Magyarországon!

A magyarok lerövidítik az utat Kassáról Pozsonyba és a szlovákokon viccelődnek címmel közölt pénteken cikket a jobbközép-liberális SME napilap abból az alkalomból, hogy Magyarországon hamarosan átadják a Miskolc és magyar-szlovák határnál fekvő Tornyosnémeti közötti M30-as autópályát, és

ezzel teljessé válik Pozsony és Kassa autópálya-összeköttetése Magyarországon át.

Szlovákiában is épül a Pozsony-Kassa autópálya, ami az ország északi részén halad keresztül, és már csak néhány, összesen 36 kilométernyi szakasz hiányzik belőle, amiből az egyik nyolc kilométeres szakaszt át is adják 2021-ben.

A többi hiányzó szakasz viszont nagyon nehéz terepen épül, viaduktokat és alagutakat is tartalmaz, amik már – egy szakasz kivételével – épülnek ugyan, de a Nemzeti Autópálya Társaság (Národná Diaľničná Spoločnosť, NDS) májusi nyilatkozata szerint pont az utóbbi miatt nem „nem lenne korrekt” arról nyilatkozni, hogy mikor lesz teljes a Pozsony-Kassa autópálya, és az NDS azóta sem szabott meg határidőt. A SME-nek korábban nyilatkozó közlekedési szakember szerint a reálisan 2040-re lesz teljes a két város közötti, Szlovákián keresztül autópálya-összeköttetés – írja összeállításában az Azonnali.

Eközben Pozsonyból Budapestre, és Budapestről Miskolcra is végig lehet autópályán haladni, a szlovákiai oldalon a határ és Kassa között is kész már az autópálya, így a hamarosan megnyíló Miskolc-Tornyosnémeti szakasszal teljessé válik Pozsony és Kassa autópálya-összeköttetése.

Szijjártó szerint nem is érdemes már befejezni

Az M30-as autópálya nemcsak ezért jelentős, mert vele válik teljessé Pozsony és Kassa autópálya-összeköttetése. A szakasz ugyanis része a Via Carpatia nevű, a Balti-tengert az Égei-tengerrel és a Fekete-tengerrel összekötő, Litvánián, Lengyelországon, Szlovákián, Magyarországon, Románián, Bulgárián és Görögországon áthaladó transznacionális úthálózatnak.

A Via Carpatia magyarországi szakaszának az M30 is része a már korábban elkészült Miskolc-Debrecen és a határon átnyúló Debrecen-Nagyvárad autópályákkal.

A Balti-tengert a Fekete-tengerrel és az Égei-tengerrel összekötő transznacionális úthálózat, a Via Carpatia terve. 

A Balti-tengert a Fekete-tengerrel és az Égei-tengerrel összekötő transznacionális úthálózat, a Via Carpatia terve. Fotó: Via Carpatia / Facebook.

A szlovák közlekedési államtitkár a Pozsony-Kassa autópálya kapcsán elmondta:

„Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter viccet csinál a közlekedési miniszterünkből, és azt mondja, ne építsetek kelet felé autópályát, hiszen az már megvan Magyarországon át”.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk