Helyzetjelentés a Bucsinról


Újraindult a forgalom hétfő délben a 12C számú országúton Gyergyószentmiklós és Gyilkostó település, illetve a 13B országúton, Parajd és Gyergyóalfalu között – jelentette be Petres Sándor, Hargita megye alprefektusa.

Petres méltatta az illetékes intézmények jó együttműködését az út akadálymentesítéséért és elmondta: az utat le kellett zárni, mert az erős szél még a mentőcsapatok biztonságát is kockáztatta. Egy fa rádőlt az útügyi hatóság egy célgépére, de személyi sérülés nem történt.

Petres elmondta: az elektromosenergia-elosztó vállalat szakemberei dolgoznak a leszakadt vezetékek helyreállításán.

Borboly Csaba megyei tanácselnök azt mondta, hogy pénzügyi alapokat különítenek el arra, hogy az önkéntes tűzoltók felszerelését bővítsék, hogy legtöbb egy óra alatt közbe tudjanak lépni, hogyha kidőlt fák akadályozzák a közlekedést.

Hargita megyében 18 óráig erős szélre és havazásra vonatkozó narancs jelzésű riadó van érvényben. Ezt követően sárga jelzésűre mérsékelik a riasztást.

AGERPRES | Fotó: Zsigmond Imola (a Facebookon, vasárnap)

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk