“Jó” román szokás: azonnal megpróbálják kicselezni a törvényt


A dohányzásellenes törvény módosítására tett javaslat elutasítására szólított fel az egészségügyi miniszter.

Vlad Voiculescu arra kérte a parlamenti képviselőket, hogy ne szavazzák meg azt a javaslatot, amelyet a szenátusban már jóváhagytak, és amelynek alapján újra engedélyeznék a dohányzást a zárt terekben. Az egészségügyi miniszter hangsúlyozta, Romániában évente 42 ezer ember veszti életét a dohányzás káros hatásai következtében, a 11 év alatti gyerekek 5 százaléka pedig legalább egy alkalommal már rágyújtott.

A tárcavezető mindezekről a 2035 – Románia első dohányzásmentes generációja című konferencián beszélt, ahol a dohányzásellenes törvény eredeti kitételei mellett szólalt fel Ciprian Marica román válogatott futballista is. „Nem hazudtoljuk meg önmagunkat, és jó román szokás szerint azonnal megpróbáljuk kicselezni a törvényt, vagy mindenfélét kitalálunk, hogy az előírásait ne kelljen betartani, vagy próbáljuk azokat megváltoztatni“ – fogalmazott. Hozzátette: szerinte a dohányzásellenes törvény nagyon sikeresnek bizonyult eredeti formájában.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk