Jön a vörös színű riasztás? 41 fok a hétvégén


A hétvégén országszerte kitart a rendkívüli hőség – nyilatkozta szerdán az AGERPRES hírügynökségnek az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) szolgálatos meteorológusa, Oana Catrina.

A szakember azt mondta, Románia nyugati régióiban a hétvégén a 41 Celsius-fokot is meghaladhatja a nappali csúcshőmérséklet. Nagyon meleg lesz jövő héten is, az első napokban a déli és a délkeleti országrészben várható kánikulai hőség.

Arra a kérdésre, hogy Romániában is számítani lehet-e a következő napokban arra, hogy a legmagasabb, harmadfokú, piros hőségfigyelmeztetést adnak ki, mint például Magyarországon vagy Olaszországban, a szakember azt válaszolta, erről minden országban a több évtizedes mérések alapján meghatározott sokéves átlaghőmérséklethez viszonyítva döntenek. “Románia nyugati felében jelenleg narancssárga riasztás van érvényben, az ország többi részére pedig sárga figyelmeztetés érvényes. Arról, hogy milyen riasztást adunk ki ezután, a jelenlegi figyelmeztetések megszűntekor regisztrált adatok alapján születik döntés” – mondta.

Csütörtök estig Maros, Kolozs, Bihar, Szatmár, Temes, Szilágy, Máramaros, Krassó-Szörény, Arad, Beszterce-Naszód, Fehér, Szeben, Hunyad, Dolj és Mehedinţi megyében másodfokú riasztás van érvényben, az ország többi megyéjére elsőfokú figyelmeztetés érvényes.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk