Kedden lesz Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének emléknapja


Kedden lesz Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének emléknapja. A budapesti Vértanúk terén található Nagy Imre-szobornál néma főhajtással, a néhai miniszterelnök sírjánál koszorúzással emlékeznek meg az évfordulóról. A megemlékezések miatt a Vértanúk tere környékén már hétfő este több helyen megállási tilalom lép életbe. A központi állami rendezvényeket szervező Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (HM NRH) közleményében kiemelte: az 1956-os forradalom miniszterelnökét, Nagy Imrét és társait 1958. június 16-án végezték ki. A szabadságharc több áldozatával együtt évtizedekig jeltelen sírban voltak eltemetve, 1989-ben méltó tiszteletadással leltek valódi megnyugvásra. Az újratemetés a rendszerváltoztatás jelképes eseménye lett, a demokratikus Magyarország létrejöttét szimbolizálta – tették hozzá.

Kedd délelőtt 9 órakor Budapesten, a belvárosi Vértanúk terén álló Nagy Imre-szobornál egy szál fehér rózsával és néma főhajtással emlékeznek a mártírokra. A megemlékezésen beszédet mond Gulyás Gergely (Fidesz), az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke. A rákoskeresztúri Új köztemetőben található nemzeti emlékhelyen, a 300-as és a 301-es parcelláknál 11 órától katonai tiszteletadás kíséretében tartanak koszorúzást. A kormány nevében Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára helyez el koszorút. A nap további részében bárki tiszteletét teheti Nagy Imre sírjánál. A HM NRH közleményében kitért arra is, hogy a Vértanúk terén tartandó megemlékezés ideje alatt a Vértanúk tere és a Báthory utca érintett szakaszának közúti forgalmát időszakosan megállítják, a 15-ös és a 115-ös buszokat pedig elterelik. A megemlékezés miatt hétfő este 8 órától kedd délig megállási és várakozási tilalom lesz érvényben a Báthory utca mindkét oldalán a Vértanúk tere és a Szemere utca között, a Honvéd utca mindkét oldalán a Báthory utca és a Szabadság tér között, valamint a Vértanúk terén körben. Bővebb információk találhatók a rendőrség (www.police.hu) és a Budapesti Közlekedési Központ honlapján (www.bkk.hu). Az emléknap részletes programja a Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal honlapján, a www.nrh.kormany.hu, valamint a www.junius16.kormany.hu weboldalon található meg. A közleményben felidézték: Nagy Imrét és társait 1956 novemberében fogták el. Az ellenük 1958 júniusában indított per 6 nap alatt lezajlott. Az újjászerveződő hatalom szerint a vádlottak előre megfontolt szándékkal akarták megdönteni a proletárdiktatúrát, 1955-től kezdve tudatosan készültek erre. A zárt tárgyalás után Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst halálra ítélték. Kopácsi Sándor életfogytiglani, Donáth Ferenc 12 év, Tildy Zoltán 6 év, Jánosi Ferenc 8 év, Vásárhelyi Miklós 5 év börtönbüntetést kapott. A Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa 1989. július 6-án, a legfőbb ügyész törvényességi óvása nyomán Nagy Imre és társai ítéletét hatályon kívül helyezte, az elítélteket bűncselekmény hiányában felmentette – írta a Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal. mti

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk