Közel Románia schengeni tagsága


Romániát és Bulgáriát azonnal fel kell venni a schengeni térségbe, és Horvátországnak is lehetővé kell tenni a tagságot, amint teljesíti a feltételeket. Ezt az Európai Bizottság elnöke mondta szerdán az Európai Parlamentben, az Európai Unió helyzetét elemző beszédében. Jean-Claude Juncker szerint jobb a helyzet, mint volt egy évvel ezelőtt, amikor a brexit miatt csaknem szétesett az unió. Úgy véli, hogy javult a helyzet a menekültek beérkezése és elhelyezése területén is.

Kiemelte, hogy a jelentősen csökkent a beáramló menekültek száma a Földközi-tengeren, a keleti részén, Görögországban 97 százalékkal. Fontosnak tartja, hogy több mint 1700 új határőr teljesít szolgálatot Görögországban, Spanyolországban, Olaszországban és Bulgáriában. Ugyanakkor hangsúlyozta: Európa a menekültek számára nem egy bevehetetlen erőd. „Európa nem erődítmény, hanem a szolidaritás kontinense” – jelentette ki az EB elnöke.


153 menekültet mentett ki a Fekete-tengerből a román parti őrség szerda hajnalban, jelenti az AGERPRES. Az iraki és iráni migránsok életveszélyben voltak, hajójuk órákig hánykolódott a viharos tengerben, a román felségvizeken. Midia-Năvodari kikötőjében értek partot. Ötvenhárom gyermek is van közöttük. Az illegális bevándorlók egyike sem sérült meg, a parti őrség konstancai székhelyére szállították őket, ahonnan az országban lévő menekültközpontokba kerülnek. Ilyen nagy számú menekült eddig még nem érkezett a román tengerpartra.

Új Szó

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk