Megépülhet végre a marosvásárhelyi terelőút


Finanszírozást nyert Marosvásárhely körgyűrűjének építési terve a Nagyinfrastruktúra Operatív Program keretében, jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján a város polgármestere.

Soós Zoltán szerint a mintegy 439 millió lej értékű beruházás részeként 13,5 kilométernyi új út, illetve egy-egy felüljáró épül a Dózsa György utca és a vasút, valamint a Március 8. utca felett, továbbá völgyhíd is létesítésül a Bodon patak fölött, a Bodoni utcán át. A terv ugyanakkor nyolc útkereszteződés kibővítését tartalmazza.

Első lépésként az észak-erdélyi autópálya lehajtójától a Bodoni útig terjedő 2,5 km-es szakasz, valamint a Nagyernyét Koronkával összekötő résztől a Segesvári útig vezető, 1,6 km-es szakasz épül meg, mondta még a polgármester.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk