Megrótták a hirdetőt a gyerekeknek szánt reklámja miatt!


Három helyi rádiós frekvencia pályázatának tervezetét is elfogadta e heti ülésén a médiatanács – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint a 30 ezer fős vételkörzetű Hajdúböszörmény 98,9 MHz és a 24 ezer fős vételkörzetű Hajdúszoboszló 100,6 MHz helyi rádiós frekvencia kereskedelmi jellegű hasznosítását célzó pályázati felhívások szövegét a médiatanács véglegesítette és honlapján néhány napon belül közzéteszi. A médiatanács honlapján nemsokára szintén olvashatók lesznek a 26 ezer fős ellátottságú Kisvárda 93,4 MHz helyi rádiós frekvencia közösségi jellegű, valamint a 60 ezer fős vételkörzetű Velence-Meleg-hegy 90,4 MHz kereskedelmi jellegű hasznosításáról szóló dokumentumtervezetek. Közölték továbbá, hogy a püspökladányi Sárrét FM, illetve a pásztói Vár TV szolgáltatóira 10-10 ezer forint bírságot szabott ki a médiatanács, mert a vállaltakhoz, illetve az előírásokhoz képest kevesebb helyi közéleti, közszolgálati és hírtartalmat tettek közzé. A médiatanács figyelmeztette a miskolci Rádió M médiaszolgáltatóját a reklámszabályok betartására, mert a rádió egyik decemberi adásában egy alkalommal olyan benzinkútreklámot népszerűsített, amely közvetlenül szólított fel gyerekeket arra, hogy rábeszéljék szüleiket vagy másokat a vállalat plüssállatainak megszerzésére.

Képünk illusztráció
Szintén figyelmeztetésben részesült a Kossuth Rádió szolgáltatója, mert egy decemberben közreadott, kartellellenes témájú társadalmi célú reklám megrendelőjét nem nevezte meg a közleményben – írták. Az RTL Klub az Éjjel-Nappal Budapest sorozatának 750. és 752. epizódjainak előzetes klasszifikációjára benyújtott kérelmére a médiatanács megállapította, hogy a szóban forgó műsorokat a televíziónak a 12 éven aluliaknak nem ajánlott kategóriába kell majd sorolnia – olvasható a közleményben. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk