Új kerékpárút épült


Befejeződött a Tátot Péliföldszentkereszttel összekötő kerékpárút építése – közölte Tát önkormányzata szerdán az MTI-vel. Képünk illusztráció.

A kerékpárút kezdete Tát központjában kapcsolódik az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárúthoz, a vége pedig az Őrisápot Péliföldszentkereszttel összekötő kerékpárúttal folytatódik.

Az új kerékpárúton elérhető Tát, majd Mogyorósbánya központja, továbbhaladva pedig a Bajót-Péliföldszentkereszt településrészen található zarándokhely és turisztikai központ – írták.

Hangsúlyozták: a mintegy 157,5 millió forintos uniós támogatással megvalósuló beruházás jelentősen javítja a térségben a kerékpáros közlekedés feltételeit.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapja (ERFA) támogatásával valósul meg, a magyar állam társfinanszírozásával.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk