Új mechanizmus alapján nőhetnek a bérek a közszférában Fotó: Petre Florin Manole. AGERPRES – A közalkalmazottak bére a készülő új törvény szerint egy olyan mechanizmus alapján emelkedne, amelyet a munkaügyi és a pénzügyminisztérium határozna meg a gazdasági növekedés, az infláció és a költségvetési mozgástér figyelembevételével – jelentette ki szerdán Florin Manole munkaügyi miniszter. Az Antena3-nak a tárcavezető elmondta, hogy a közszférában dolgozók fizetésének növelését az ország teherbíró képességéhez kell igazítani. Közlése szerint az új közalkalmazotti bértörvény fő célja nem a jelentős általános fizetésemelés, hanem az, hogy elsősorban az alacsony keresetűek – köztük az egészségügyben és az oktatásban dolgozók – jövedelme emelkedjen. Ha az új törvény kidolgozásakor a jelenlegi bértáblától jelentősen eltérő fizetéseket azonosítanak, azokat befagyasztják, de nem csökkentik – magyarázta. Dragoș Pîslaru beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter április 9-én kijelentette, hogy fontos lenne még idén elfogadni az új közalkalmazotti bértörvény tervezetét, de azt is hangsúlyozta, hogy a jogszabály végrehajtása több évet is igénybe vehet. Pîslaru emlékeztetett, hogy az új bértörvény elfogadása az országos helyreállítási tervben (PNRR) is szerepel, az Európai Bizottság pedig továbbra is az államháztartás rendbetételét várja Romániától. Szerinte a rendelkezésre álló költségvetési mozgástér korlátozott, ezért a személyi kiadások növelését a GDP alakulásához kell igazítani. A miniszter közlése szerint a munkaügyi minisztérium a pénzügyminisztériummal és a közalkalmazottak szakszervezeteivel folytatott egyeztetések után hamarosan közvitára bocsátja a tervezetet. Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk Share április 16, 2026 6:44 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt Megosztás Facebook Twitter Google plus E-mailben Nyomtatás Tagek: bérek, bértörvény, Dragoș Pîslaru, fizetésemelés, Florin Manole, gazdasági növekedés, infláció, költségvetés, közalkalmazottak, munkaügyi minisztérium, PNRR, Románia Következő hír: Meghívás Bukarestbe: Bolojan és Magyar Péter telefonon egyeztetett Előző hír: Több tízezer gyógykezelési jegy nyugdíjasoknak