Újabb határátkelőt használhatnak az ingázók


A battonyai átkelőt is használhatják csütörtöktől a magyar-román határon az ingázók – idézte a magyar külgazdasági és külügyminiszter reggeli bejelentését a 888.hu.

Szijjártó Péter felidézte, néhány nappal ezelőtt nyolc átkelőhelyen már megnyílt a lehetőség az ingázásra a magyar-román határon, a magyar és a román állampolgárok pedig csütörtöktől a battonyai átkelőt is használhatják ingázás céljából.

“Egy újabb jó hír a határ menti közösségeknek, és újabb jó hír a gazdasági együttműködés szempontjából, hiszen Románia a negyedik legfontosabb exportpiacunk.”

Húsvét óta az ingázók a csengersimai, a vállaji, a létavértesi, az ártándi, a méhkeréki, a gyulai, a nagylaki és a kiszombori átkelőkön kelhettek át. Korábban a koronavírus terjedésének lassítása érdekében a magyar és a román kormány is hozott a személyforgalom korlátozására vonatkozó szigorító intézkedéseket a határain.

Néhány nappal azután, hogy a magyar-román határon nyolc átkelőhelyen is megnyílt a lehetőség az ingázásra, a két…

Publicată de Szijjártó Péter pe Miercuri, 15 aprilie 2020
Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk