Vasárnap választunk. Éppen annyira veszélyes, mintha a piacon vásárolnánk!


Több mint 18 millió állampolgárt várnak az urnákhoz a vasárnapi helyhatósági választásokon, hogy megválasszák polgármesterüket, megyei tanácselnöküket, valamint helyi és megyei tanácsosaikat a következő négy évre.

A járvány miatt új szabályok szerint zajlik majd a szavazás, a választópolgároknak be kell tartaniuk bizonyos óvintézkedéseket a koronavírus terjedésének megakadályozásáért.

A kormány valamennyi óvintézkedést meghozta, hogy biztonságban voksolhassunk – idézte az AGERPRES a miniszterelnöki kabinet vezetőjét. Ionel Dancă szerint a szavazás nem jár nagyobb kockázattal, mint például a piaci vásárlás, ezért mindenkit arra biztatott, hogy éljen választói jogával.

Az önkormányzati választásokat eredetileg júniusban kellett volna megszervezni, erre azonban a járvány miatt nem volt lehetőség. Ezért meghosszabbították a helyi választottak mandátumát.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk