Amerikai költségvetési vita – A demokrata képviselők bíznak a megegyezésben


Elkerülhető az Egyesült Államok fizetésképtelenné válása – jelentette ki Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház demokrata kisebbségének vezetője, miután helyi idő szerint kedd délután frakciótársaival az oldalán a Fehér Házban megbeszélést folytatott Barack Obama elnökkel. Pelosi bírálta a képviselőházi republikánusok tervét, miszerint még a nap folyamán megszavaztatnák törvényjavaslatukat, amely a Barack Obama elnök által elfogadtatott egészségügyi törvény módosításához köti az ideiglenes költségvetés elfogadását és az államadósság limitjének megemelését. A demokrata vezető ugyanakkor méltatta a patthelyzet feloldásáról a szenátusban folyó tárgyalásokat. A szenátus azonban egyelőre nem hoz semmilyen határozatot és a képviselőház döntésére vár. Pelosi kijelentette, hogy John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke egyetlen demokrata voksra sem számíthat, ha szavazásra bocsátja a pártja által kidolgozott törvényjavaslatot. Republikánus források szerint ugyanakkor a szövetségi alsóházban létrejöhet a megfelelő arányú támogatás a törvénytervezet elfogadásához. Pelosi szerint a republikánusok terve nem más, mint Bohner utolsó kísérlete arra, hogy az ultrakonzervatív Tea Party mozgalom tagjainak “egy utolsó alkalmat szolgáltasson az ellenállásra”. Az amerikai pénzügyminisztérium szerint a kongresszusnak legkésőbb csütörtökig meg kellene állapodnia az államadósság limitjének megemeléséről, ellenkező esetben a közgazdászok többsége szerint technikai csőd következhet be. A Fitch Ratings hitelminősítő közben leminősítés lehetőségére utaló negatív felülvizsgálat alá vette az Egyesült Államok hosszú futamidejű hazai és külső szuverén adósságának lehetséges legjobb, “AAA” szintű osztályzatát az államadósság-limit emeléséről szóló megállapodás hiányára hivatkozva. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk