Bértámogatást kapnak a cégek minden kényszerszabadságról munkába visszatérő alkalmazott után


41,5%-os bértámogatást kapnak a cégek minden kényszerszabadságról munkába visszatérő alkalmazott után – egyebek mellett ezt is tartalmazza az a tervezet, amelyet szerdán ismertetett Violeta Alexandru munkaügyi miniszter.

A kormány három hónapon át fedezi az alkalmazott alapbérének 41,5%-át – mondta el a tárcavezető. A támogatás csak azon munkavállaló után jár, aki legalább 15 napot volt kényszerszabadságon, és most felveszi a munkát.

A munkáltató csak akkor jogosult a támogatásra, amennyiben

vállalja, hogy az adott munkahelyet nem szünteti meg legalább az év végéig.

A munkáltató nem igényelheti egy időben a kényszerszabadság alatti támogatást és a munkaerő aktiválására adott támogatást.

A támogatás utólagos: előbb

a munkáltató kiadja a teljes fizetést, majd utólag kapja vissza (kérésre) ennek 41,5%-át

a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökségtől.

Egy másik támogatási forma szerint egy évig terjedő időszakra megtérítik a cégeknek a bér 50 százalékát, de nem többet, mint 2500 lejt, ha 16 és 29 év közötti, vagy 50 év fölötti személyt alkalmaznak. Ezzel többek között azon személyek munkához jutását szeretnék megkönnyíteni, akik a koronavírus-járvány miatt tértek haza külföldről.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk