Elképesztő! Ezért nem épülhet több autópálya Romániában!


Többmillió eurót herdál el minden évben az Országos Autópálya- és Főútkezelő Társaság (CNADNR) a vállalat szakszerűtlen vezetése, a korrupció, a működés átláthatatlansága, valamint a hatékonyság hiánya miatt, mutat rá cikkében a Cotidianul. A lap összeállításából kiderül, 3,5 milliárd eurót fizettek ki 570 km-nyi újan épült autópályára, azaz 1 kilométernyi sztráda átlag 6,14 millió eurójába került az államnak! A hiányosságok között említik, hogy a vállalat európai pénzektől esett el, mert megkéstek a munkálatok kivitelezésével, közben pedig megvalósíthatósági tanulmányokat rendelnek újra és újra olyan szakaszokra, amelyek megépítését csupán 2020 után tervezik.

Közben a CNADNR aláírta a Nagyszebent Piteşti-tel összekötő autópálya megvalósíthatósági tanulmányának aktualizálásáról szóló szerződést. A társaság ezért 29 millió lej + ÁFA kifizetését vállalta, számol be a fejleményekről az economica.net. Narcis Ştefan Neaga igazgató szerint a kivitelezés 2016-ban elkezdődhet, miután az országos közlekedési infrastruktúra-fejlesztési tervben a szóban forgó szakasz megépítését a legsürgősebb tennivalók között említették. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk