Döntés: nem kaphat különleges státuszt az orosz nyelv Moldáviában


A Moldovai Köztársaság Alkotmánybírósága elutasította, hogy az orosz nyelv különleges státuszt kapjon az országban.

A kisinyovi taláros testület megállapította, hogy az ország államnyelve a román, az orosz nyelv preferenciális kezelése pedig alkotmányellenes. A döntés előzménye, hogy december 16-án a szocialisták által uralt parlament az elmúlt év utolsó ülésén úgy módosította a nyelvtörvényt, hogy az orosz nyelv ún. etnikumok közötti kommunikációs nyelvi státuszt kapott. Ezzel a moldáv állami intézmények számára kötelezővé tették, hogy kérésre biztosítsák a hivatalos dokumentumok és a hivatali kommunikáció fordítását románról oroszra.

Bár az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az ország alaptörvényében nem szerepel az „interetnikai kommunikáció nyelve” kifejezés, és alkotmányellenesnek nyilvánította a kezdeményezést, a szocialista képviselők bejelentették, hogy az ügyben rövidesen újabb jogszabály elfogadását kezdeményezik. A szocialisták által támogatott Igor Dodon korábbi államfő pedig hatalmas tiltakozásokat vetített előre a következő napokra, amelyeket szerinte az ország több településén, köztük Kisinyovban is megrendeznek majd.

A Moldovai Köztársaság lakosságának mintegy 10 százaléka orosz anyanyelvű, 78 százalék románul beszélőnek tartja magát, és 12 százalélra tehetőek a gagauzok, az ukránok és a bolgárok.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk