Fegyverropogás és robbanások Ukrajnában


Nem csitul a helyzet Ukrajnában. Az elmúlt 48 órában hét ukrán katona vesztette életét, ketten pedig megsebesültek, és súlyos sérülést szenvedett az egyik orosz haditudósító is. Andrij Liszenko, a terrorellenes hadművelet szóvivője szerdán közölte, a lázadók továbbra is rakéta meghajtású gránátokkal támadnak és szüntelenül lőnek. „Kedden kétszer is tüzet nyitottak a Piszki mellett állomásozó egységekre” – idézi a Reuters Liszenkót. „Az oroszbarát szeparatisták, akik körbevezettek, azt mondták, Sirokinében, a Mariupoltól keletre fekvő faluban viszonylagos nyugalom van, de néhány perccel az érkezésünk után hangos robbanásokat hallottunk. Egy férfi komoly sérülést szenvedett, a földre zuhant. Feje erősen vérzik. Mint megtudtuk, Andrej egy orosz tévécsatornának dolgozott” – mondja a BBC riportere, Tom Burridge. A sérültet a BBC stábjának egyik tagja és két, az EBESZ megfigyelői missziójával érkező orvos látta el. „Itt nincs tűzszünet, még akkor sem, amikor az EBESZ-megfigyelők itt vannak a faluban” – jegyzi meg az újságíró. Mint mondja, a sérült túlélte a lövést, súlyos sérülésekkel szállították a közeli kórházba. Sirokine egy részét a szakadárok vonták ellenőrzésük alá, más részeit az ukrán fegyveres erők. Aleksander Hug, a misszió helyettes vezetője néhány nappal ezelőtt azt nyilatkozta, a településen nincs fűtés, áramellátás és vezetékes ivóvíz. A helyi lakosoknak ugyan élelmiszer-tartalékaik még vannak, de esővizet kénytelenek inni. Sirokinében javarészt idős emberek maradtak, akik a jelentés szerint “békéért imádkoznak”. Hug elmondása szerint a településen két hete tett legutóbbi látogatásuk óta még több összedőlt házat láttak. A harcok következtében teljesen romba dőlt a falu iskolája és kultúrháza is, ezeket az épületeket már nem lehet felújítani, hanem teljesen újjá kell építeni – mondta. ► NOL

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk