Hollandiai választások – Fölényesen győzött a jobboldali liberális kormánypárt az első exit poll szerint


Fölényesen győzött a Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) a szerdai hollandiai parlament választáson a szavazóhelyiségekből távozók megkérdezésén alapuló Ipsos-felmérések szerint: a liberális konzervatív kormánypárt 31 helyet nyert el a parlament 150 fős alsóházában, míg fő riválisa, a bevándorlásellenes Szabadságpárt (PVV) 19-et.

Az exit pollok szerint a kereszténydemokrata párt (CDA) és a liberális D66 is 19-19 helyet szerzett a Geert Wilders vezette PVV-hez hasonlóan, a környezetvédő Zöld Baloldal (GroenLinks) 16-ot, a szocialisták 14-et, a szociáldemokrata irányultságú Munkapárt (PvdA) kilencet, a Keresztény Unió (CU) pedig hatot.

Az Ipsos jelentése szerint a részvételi arány rendkívül magas, közel 82 százalékos volt.

Mark Rutte miniszterelnök, a VVD vezetője kijelentette: “Működött az üzenetünk. A következő néhány évben is folytatni akarjuk a munkánkat, hogy Hollandia továbbra is biztonságos és stabil ország legyen.” Mint mondta, azt az üzenetet kapják Európa minden részéről, hogy Hollandia megállította a populizmus rossz formáinak terjedését.

“Büszke vagyok az eredményekre, és örülök, hogy ismét bizalmat szavaztak nekünk” – közölte Tamara van Ark, a VVD kampányfőnöke.

A főként muzulmánellenes megnyilvánulásairól ismert Wilders is sikerként értékelte az eredményt és azt hangoztatta, hogy ezzel nem ért véget a küzdelem.

Alexander Pechtold, a D66 vezetője is üdvözölte a választás kimenetelét. “Nagyszerű eredmény született, és nem csak Hollandia számára” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy “megállították a populizmus terjedését”

Sybrand Buma, a kereszténydemokraták vezetője elmondta, nem számítottak ilyen jó eredményre. “A választás legnagyobb nyertesei között vagyunk” – szögezte le.

Szakértők arról számoltak be, hogy négy párt koalíciójára lesz szükség a kormányalakításhoz, amelyhez legalább 76 képviselői helyre van szükség. A helyi sajtó értékelése szerint a VVD, a CDA és a D66 mindenképp benne lesz a kormányban, mellettük a Zöld Baloldal vagy a Munkapárt jöhet még szóba.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke üdvözölte az eredményt, amellyel szerinte a hollandok Európára szavaztak, a szélsőségesek ellenében.

Az előzetes eredmények szerda éjszaka vagy csütörtök hajnalban várhatók, a hivatalos végeredményt azonban csak március 21-én teszik közzé.

A PVV támogatottságának visszaesését a fősodorbeli pártok kiszámíthatósága mellett elemzők azzal is magyarázzák, hogy sokan elvesett szavazatnak tartották a Szabadságpártra leadott voksukat, minthogy Wilders nézetei miatt a PVV várhatóan nem tudna egyetlen másik párttal sem koalíciót kötni.

Hollandia után az Európai Unió két másik alapító tagállamában, Franciaországban és Németországban is választásokat tartanak idén, sokan attól tartanak, hogy ezek a populista, EU-ellenes pártok megerősödését fogják eredményezni.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk