Obama a melegházasságok engedélyezését kéri


A Kaliforniában az azonos neműek házasságát tiltó rendelkezés eltörlését kéri az amerikai legfelsőbb bíróságtól Barack Obama elnök, aki a hasonló tiltásokkal szemben is kétkedő hozzáállásra sürgeti a testületet.

Obama-melegházasságok
Az Obama-kormányzatnak a bírósághoz szóló levelében az áll, hogy Kaliforniában újra engedélyezni kellene az azonos neműek közötti házasságkötést, amely egy 2008-as népszavazás után vált lehetetlenné az államban. A levél nem szorgalmazza nyíltan, hogy az Egyesült Államok egészében mindenkinek legyen egyenlő joga a házasságkötéshez, de ebbe az irányba mutat. Amennyiben a legfelsőbb bíróság úgy dönt, eltörli a kaliforniai tiltó rendelkezést, az hét további államban – Delaware-ben, Hawaii-n, Illinois-ban, Nevadában, New Jerseyben, Oregonban és Rhode Islanden – is azt eredményezné, hogy lehetővé válik az azonos neműek házasságkötése. Támogatja a melegházasságot Barack Obama sokáig nem foglalt egyértelműen állást a melegek és a leszbikusok házasságkötéséről, a tavalyi választási kampányban azonban már kiállt amellett, hogy ők is házasodhassanak. Beiktatási beszédében azt mondta: “Ha valóban mindannyian egyenlőnek teremtettünk, akkor bizonyára annak a szeretetnek is egyenlőnek kell lennie, amit érzünk”. Az amerikai nép nem érhet célba, míg a melegeket és a leszbikusokat másképp kezelik, mint bárki mást – fogalmazott. A melegházasságok mellett foglalt állást több befolyásos republikánus is. Az általuk megfogalmazott levelet Clint Eastwood is aláírta. A világhírű színész szerint az államnak semmi köze polgárai magánéletéhez, és ez az azonos neműek közötti házasságra is igaz. Amerika 29 szövetségi államában a helyi alkotmány kiegészítései tiltják, hogy azonos neműek házasodjanak. Kilenc államban és Washington D.C.-ben elismerik a melegházasságot. A legfelsőbb bíróság március 26-án fogja tárgyalni a kaliforniai tiltásról szóló ügyet. Egy nappal később egy másik ügyben – a házasság védelméről szóló szövetségi törvénnyel kapcsolatban – szintén az azonos neműek közötti házasság lesz terítéken. Ebben a keresetben a törvény egyes rendelkezéseiről döntenek a bírák. A jogszabály egy férfi és egy nő közötti kapcsolatként határozza meg a házasság fogalmát, ez viszont az Obama-adminisztráció szerint sérti az egyenlőséget, mert törvényesen házasságot kötött meleg párokat kizár több szövetségi juttatásból, amelyet jelenleg csak a heteroszexuális házaspárok élvezhetnek. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk