Pulitzer-díj a taxivállalatok “ragadozó” gyakorlatának leleplezéséért


Az Egyesült Államokban az idén alaszkai és kasmíri oknyomozó riportokért ítéltek oda Pulitzer-díjakat, és a nagy, országos lapok és hírügynökségek mellett helyi lapok munkáját is díjjal ismerték el.

Az alaszkai Anchorage Daily News és a ProPublica portál a közszolgálati kategóriában érdemelt díjat az alaszkai közbiztonságról készített riportsorozatukért. A riportokban azt tárták fel, hogy az alaszkai települések kétharmadában nincs rendőrségi védelem, amely óvná a helybélieket. Oknyomozásuknak köszönhetően a helyi törvényhozás változásokat, köztük nagyobb költségvetést szavazott meg e célra.

A The New York Times című lapot oknyomozó kategóriában két riportsorozatért is kitüntették.

Az egyik New York város taxivállalatainak “ragadozó” gyakorlatáról, a másik sorozat pedig Oroszországban, az orosz kormányzatról készült, a méltatás szerint “nagy kockázatok árán”.

Oknyomozó kategóriában jutalmazták a Times egyik munkatársának a rabszolgaságról szóló riportját is.

A The Washington Post környezetvédelmi riportjáért, a Vice News a Trump-kormányzat bevándorlási politikájáról szóló riportjáért, a Los Angeles Times pedig Los Angeles egyik szépművészeti múzeumával kapcsolatos elemzéséért kapott díjat.

Pulitzer-díjjal ismerték el a Kentuckyban lévő Louisville helyi lapja, a marylandi Baltimore Sun című napilap és a washingtoni The Seattle Times című újság helyi érdekű riportjait is.

A The New Yorker a guantánamói fogolytáborban készült riportjával aratott sikert. Az AP amerikai és a Reuters hírügynökségeket a fotóriport kategóriában jutalmazták: az amerikai fotósok a kasmíri rendkívüli állapotról, a britek pedig a hongkongi zavargásokról készített sorozataikért kaptak Pulitzet-díjat.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk