Ritka újévi köszöntőt mondott az észak-koreai vezér


Az ország felfejlesztéséről és a két Korea egyesítéséről beszélt újévi köszöntőjében Kim Dzsong Un észak-koreai vezető. Phenjani vezér 19 éve nem köszöntötte újévkor országát.

Tizenkilenc év után először mondott újévi köszöntőt észak-koreai vezető keddre virradó éjjel, amikor Kim Dzsong Un az állami televízióban a gazdaság fejlesztéséről és a két Korea egyesítésének szükségességéről beszélt. A köszöntőt a három legnagyobb észak-korai napilap is lehozta vezércikkben. Többek között azt mondta, 2013 az alkotás és a változások éve lesz, radikális fordulatot emlegetett, azt ígérve, hogy az elszegényedett ország gazdasági óriás lesz, és javul majd az életszínvonal, de mindenekelőtt a hadsereget kell teljesen kifejleszteni – jelentette a BBC brit közszolgálati csatorna híroldala. Újévi köszöntőt utoljára Kim Dzsong-Un nagyapja, Kim Ir Szen mondott 1994-ben. Apja, Kim Dzsong Il viszont alig szerepelt nyilvánosan. Kim Dzsong Un a helyi beszámolók szerint feleségével közösen zenei műsort nézve várta az újév beköszöntét. origo

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk