Sokba kerül Romániának Donald Trump megválasztása


Az Egyesült Államok 45. elnöke többször kérte, hogy a NATO-tagállamok tartsák be vállalásukat, miszerint elkülönítik a nemzeti össztermékük 2 százalékát a katonai szövetség költségeinek fedezésére. Románia mindezidáig legtöbb 1,5 százalékot fordított ilyen célra, így jelentősen növelnie kell majd az összeget. A Cotidianul című lap szerint idén 5 milliárd lejjel, azaz kb. 1,1 milliárd euróval kellene megtoldani ezt a költségvetési fejezetet, miután ebben az évben 11 milliárd lejt különítettek el erre a célra.

A Financial Times szerint az észak-atlanti katonai szövetség európai tagállamai 2015-ben 253 milliárd dollárral járultak hozzá a NATO költségvetéséhez, míg az Egyesült Államok ennek több mint kétszeresét, 618 milliárd dollárt fizette be a közös kasszába.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk