Szibériai bányatűz. A mérleg: 52 halott


Fotó: Adevărul | AFP

Az orosz sajtó szerint csütörtök estére drasztikusan, 52-re emelkedett a szibériai bányatűz halálos áldozatainak száma. Az életüket vesztettek között van a katasztrófavédelem hat mentője is, akik az előzetes információk szerint oxigén nélkül maradtak. A bányavezetőt, helyettesét és a telepvezetőt a szerencsétlenség után letartóztatták.

A Listviajnaia bányában mintegy 285 ember tartózkodott a baleset idején. Többségüknek sikerült kimenekülnie, de legalább 50 embert kórházba kellett szállítani közülük. Egy részük füstmérgezést kapott.

A TASS orosz állami hírügynökség és az Interfax magánügynökség egybehangzóan arról számolt be, hogy a halottak száma 52-re emelkedett csütörtök este. A lehetséges túlélők keresését az esti órákban félbeszakították, mert attól tartottak, hogy a bányában lévő veszélyesen magas metánszint robbanást okozhat.

A baj csütörtök reggel történt, amikor egy szellőzőaknában kigyulladt a szénpor, és füsttel töltötte a bányát: ekkor 11 ember vesztette életét. Estére a több tucatnyi eltűnt bányász megmentésére irányuló sikertelen művelet tragédiává fajult, miután több mentő megfulladt.

A Listviajnaia bánya a Kemerovói régióban található, Moszkvától mintegy 3500 km-re keletre. Szintén ebben a régióban, a Raspadskaia bányában történt az elmúlt évek legtragikusabb balesete 2010 májusában, amelynek 91 halottja és több mint 100 sérültje volt.

A gyakori bányabaleseteket Oroszországban gyakran a biztonsági előírások laza alkalmazása, a rossz irányítás vagy a szovjet korszakból fennmaradt elavult berendezések okozzák. 2016-ban a hatóságok felmérték az ország 58 szénbányájának biztonságát, és közölték, hogy ezek 34%-a potenciálisan nem biztonságos. A listán akkor még nem szerepelt a Listviajnaia bánya.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk