Tüntetés és kiemelt rendőri készültség az olasz fővárosban


Mindenki számára otthont és munkát követelt egyebek között a Róma városközpontján szombat délután végigvonuló tüntető tömeg. A megmozdulás miatt a legmagasabb fokú biztonsági készültséget rendelték el, mivel a hatóságok a szélsőséges Black Bloc csoport akcióitól tartottak. “Termelj! Fogyassz! Dögölj meg!”, “Nem kérünk a bankok hatalmából!” – ezek voltak a szervezők szerint háromszázezresre nőtt menet jelszavai. Ahol tudták, a felvonuló tömegből kizárták az arcukat eltakaró szélsőséges tüntetőket. Ez utóbbiak máshol kirakatokat törtek be, üveggel, kövekkel, papír- és füstbombával, tojással dobálták meg a rendőröket. A pénzügyminisztériumnál tüntetők egy csoportja motorokból és utcai hulladéktárolókból barikádot emelt, és onnan dobálta a rohamrendőrök falát. A rendőrség szétoszlatta az agresszív tiltakozók csoportjait, több személyt őrizetbe vettek. Az Anonymous nevű nemzetközi hackercsoport a tüntetéssel egy időben elsötétítette az olasz számvevőszék és több minisztérium honlapját. A lateráni Szent János-bazilikától indult menet hét kilométeres útvonalán az üzletek bezártak, a bankok kirakatait bedeszkázták. A tüntetés elhaladt a Banca d’Italia olasz jegybank római székházánál, amelyet biztonsági gyűrű vett körbe. A menet az infrastrukturális minisztériumnál ért véget. A tüntetést az északnyugat-olaszországi alpesi települések lakosságát és környezetvédőket tömörítő No Tav mozgalom hirdette meg, amely évek óta tiltakozik a Lyon-Torinó közötti nagysebességű vasútvonal olaszországi szakaszának megépítése ellen. A menethez a gazdasági megszorítások ellen tüntető baloldali szervezetek, az olasz diákmozgalmak, szakszervezetek és a bevándorlókat képviselő egyesületek is csatlakoztak. Négyezer rendőr felügyelte Róma városközpontját. Az eddigi hírek 14 tüntetőt vettek őrizetbe, közöttük négy francia anarchistát, akiket azonnal kiutasítottak Olaszországból. A hatóságok sisakokat, botokat, a római utcákról felszedett kockaköveket vettek el a randalírozóktól. Angelino Alfano belügyminiszter előre leszögezte, hogy nem ismétlődhetnek meg a 2011 októberében történtek, amikor a “felháborodottak” tüntetésén a rendőrséggel harcba szálló Black Bloc csoportjai csatatérré változtatták az olasz főváros központját. A tüntetés részvevői elutasították, hogy a szélsőségesekkel azonosítsák őket. Egy kisebb csoport – letérve a menet útvonaláról és kikerülve a rendőröket – békés villámakciót tartott a római pénzügyminisztériumnál, “Mindenki gazdag szeretne lenni!” transzparenssel. Máshol petárdákat dobtak a római utcákat felügyelő pénzügyőrség páncélos járművére. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk