A kárpátaljai helyzetről is tárgyalt a katolikus püspöki konferencia


A Kárpátalján kialakult helyzetről is tárgyalt, továbbá cigánypasztorációs képzési intézetet alapított és a római katolikus misekönyv új magyar kiadásáról döntött kétnapos tavaszi ülésén a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Budapesten. Mohos Gábor, az MKPK titkára a szerdán véget ért ülésről csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta, a testület korábban arról döntött, hogy a katasztrófaalapból tízmillió forint értékben gyorssegélyt juttat el Kárpátaljára a nehéz helyzetben lévő családok és az egyedülálló idős emberek megsegítésére. Ezzel egyidejűleg a püspökök gyűjtést is hirdettek: március 15-én minden katolikus templomban a kárpátaljai magyarok javára gyűjtenek. Felhívta rá a figyelmet, hogy a Katolikus Karitász továbbra is várja az adományokat az erre a célra elkülönített 12011148-00124534-00800007-es bankszámlaszámra (Kárpátalja megjelöléssel), az 1356-os adományvonal tárcsázásával pedig mindenki hívásonként 500 forinttal járulhat hozzá az akcióhoz. Korábbi döntése értelmében a konferencia megalapította a Boldog Ceferino Képzési Intézetet a cigánypasztorációs munkát végző lelkipásztorok és lelkipásztori kisegítők képzésére. Az intézmény vezetésével Székely János esztergom-budapesti segédpüspököt bízták meg. Az ülésen a püspökök elfogadták a cigánypasztoráció irányelveit megfogalmazó dokumentumot. Mohos Gábor hozzátette, a nehézségeket és a problémákat nem mellőzve meg kívánják mutatni a katolikus egyház példaértékű, eredményes kezdeményezéseit is, mint amilyen például a közösségi házak, tanodák, családi napközik országos hálózata. Elmondta, a püspökök testülete elfogadta Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyés püspök lemondását a liturgikus bizottság elnöki posztjáról. A püspök tavaly decemberben betöltötte a 75. életévét, ezért benyújtotta nyugdíjazási kérelmét. A liturgikus bizottság élére Veres András szombathelyi megyés püspököt választotta meg testület. Emellett a bizottság tagja lett Snell György esztergom-budapesti segédpüspök. Az ülésen döntöttek a Missale Romanum, vagyis a Római Misekönyv új magyar nyelvű kiadásának előkészítéséről, amelynek feladataival a Liturgikus Intézetet bízták meg. A legutóbbi magyar nyelvű kiadás mintegy 25 évvel ezelőtt készült el, azóta a szentszék megjelentetett egy új, módosított latin kiadást, ezért időszerűvé vált a latin rítusban használt misekönyv magyar szövegének áttekintése, szükség esetén javítása és az új szövegekkel való kiegészítése – ismertette az MKPK titkára. Mohos Gábor kitért arra is, hogy a családok helyzetéről is beszéltek. A lelkipásztorok egyre gyakrabban találkoznak olyan felnőttekkel, akik szeretnék komolyabban gyakorolni hitüket vagy felnőttként ismerkednek a katolikus hittel, de “egyházjogilag nem tisztázott” a házasságuk vagy az élettársi kapcsolatuk. A püspöki konferencia ezért azt javasolja az egyházmegyéknek, hogy a helyi körülmények figyelembevételével “nevezzenek meg olyan személyt, aki rendelkezik a szükséges egyházjogi ismeretekkel és lelkipásztori gyakorlattal”, és tud segíteni a pároknak a megfelelő megoldás megkeresésében. Beszámoló hangzott el a hit- és erkölcstanoktatás tapasztalatairól. Az idei tanévben négy évfolyamon több mint 102 ezer diák választotta a katolikus hit- és erkölcstanoktatást az állami fenntartású általános iskolákban. Az oktatás több mint 2600 helyszínen mintegy 11 ezer csoportban zajlik. A felmenő rendszernek megfelelően a következő két évben várhatóan duplájára növekszik a létszám – mondta a konferencia titkára. Mohos Gábor kiemelte, hogy az idei évben kettős évforduló ad alkalmat a Magyarország és az Apostoli Szentszék közötti diplomáciai kapcsolatok történelmi áttekintésére: 70 évvel ezelőtt toloncolták ki Magyarországról a holokauszt idején embereket mentő Angelo Rotta vatikáni nunciust és Gennaro Verolino nunciusi titkárt, valamint 25 évvel ezelőtt valósult meg a diplomáciai kapcsolatok helyreállítása. Az évfordulók alkalmából április 14-ére konferenciát szervez a szentszék magyarországi képviselete, azon részt vesz Paul Richard Gallagher érsek, a Vatikán államközi kapcsolataiért felelős vezetője, Matteo Luigi Napolitano, a Budapest igazai című könyv szerzője és Rosalba Verolino, Gennaro Verolino érsek unokahúga. Az MKPK titkára kérdésre válaszolva beszélt arról, hogy a négy történelmi egyház képviselői egyeztettek a múlt héten a Nemzetgazdasági Minisztériummal a szakképzésről. Közölte, ezen a területen a kiszámíthatóság komoly igénye az egyházi fenntartóknak, hiszen a szakképzés sokszor komoly eszközöket igényel. A múlt héten egyeztettek a köznevelési államtitkársággal is. Tájékoztatása szerint rendszeresen folytatnak megbeszéléseket, hiszen a köznevelési intézmények 10-15 százaléka egyházi fenntartású. A megbeszélésen a napi, gyakorlati kérdésekről, például az adminisztráció kihívásairól beszéltek. Mohos Gábor szintén kérdésre válaszolva elmondta, hogy a közmédia átalakításával kapcsolatban Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója egyeztetett a történelmi egyházak vezetőivel, és maradtak még “nem teljesen tisztázott kérdések”. Annyit tudnak, mondta, hogy a korábban az M1-en sugárzott egyházi műsorok átkerülnek a Dunára, hasonló idősávban. Az egyházi műsorokat az egyház által delegált referens megvizsgálja, a vallási műsorok tartalmába viszont nem szól bele. A Duna csatornán eddig vallási műsorok voltak, és az egyházi és vallási műsorok arányát az új műsorstruktúrában még nem látják tisztán. Szóba került, hogy a hírcsatornává váló M1-es csatornán lesz egyházakkal foglalkozó hírműsor is. A részletekről még nem tudott beszámolni, de azt mondta, bíznak benne, hogy a nyitott kérdések “megnyugtatóan tisztázódnak”. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk