Augusztus 20.: Szent István örökségére emlékezett Magyarország és a határon túli magyarság


Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd | Huszárok a Szent István-napi állami ünnepségen tartott tisztavatáson a budapesti Kossuth téren 2025. augusztus 20-án.

Magyarországon és a határon túl is megemlékezéseket tartottak augusztus 20-án, a magyar állam alapításának ünnepén.

A köztársasági elnök a budapesti Kossuth téren tartott katonai tisztavatáson úgy fogalmazott: augusztus 20-a a szuverén magyar államiság ünnepe, amely Szent István örökségére épül.

Sulyok Tamás a Sándor-palotában Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósoknak átadta Magyarország legmagasabb rangú állami kitüntetését, a Szent István Rendet. Az államfő kiemelte: az űrhajósok nemcsak a tudománytörténetbe, hanem a magyarság szívébe is beírták nevüket a teljesítményükkel.

A magyarság semmilyen nyomásra nem mond le Szent István örökségéről, mondta Kolozsváron, az államalapítás és Szent István király ünnepén a magyar nemzetpolitikai államtitkár. Nacsa Lőrinc kiemelte, hogy a magyarok erejét a keresztény értékek és a nemzeti összetartozás adták meg az elmúlt ezer évben, és ezekre kívánnak építeni a jövőben is.

Az ünnepségen felszólaltak a Magyarok Kenyere program és az RMDSZ képviselői is, akik a szolidaritás és az erdélyi magyarság történelmi szerepének fontosságát emelték ki.

„Volt időszak, amikor a magyar államiságot Erdély tartotta meg. Az erdélyi magyarok elvégezték a feladatukat, megőrizték és továbbvitték azt, amit Szent István rájuk hagyott” – mondta az RMDSZ Kolozs megyei elnöke, Csoma Botond az Erdélyi Fejedelemség korára utalva.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk