Döntés a bukaresti parlamentben a Trianonnal kapcsolatos törvénykezdeményezés ügyében


Elvetette a bukaresti képviselőház kedden azt a törvénykezdeményezést, amely “Trianon és a magyar elnyomás elleni harc napjává” nyilvánította volna június 4-ét, és börtönbüntetés terhe mellett megtiltotta volna a trianoni békeszerződés jogosságának nyilvános megkérdőjelezését Romániában.

A tervezetet Bogdan Diaconu volt független parlamenti képviselő, a nacionalista Egységes Románia Párt (PRU) elnöke terjesztette a bukaresti parlament elé 2015-ben.

A törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló, szakértőkből álló törvényhozási tanács kedvező véleményezést adott a tervezetre, azzal a megjegyzéssel, hogy törölni kellene belőle “az erdélyi románok Trianon előtti és a második világháború alatti, a magyar elnyomás által okozott szenvedéseire” utaló részt. A szakmai testület nem emelt kifogást az ellen, hogy egytől öt évig terjedő börtönnel sújtsák Romániában a békeszerződés jogosságának megkérdőjelezését vagy gyászjelvények használatát a történelmi eseménnyel összefüggésben.

A még Victor Ponta vezette román kormány 2015 októberében kiadott véleményezésében a parlament belátására bízta a döntést a törvénykezdeményezés ügyében. A véleményezésben a kabinet felhívta a figyelmet arra, hogy az alkotmányos előírások garantálják ugyan a véleményszabadságot, de korlátozzák is. Példaként az ország vagy a nemzet gyalázását, háborús uszítást, nemzeti, faji vagy vallási gyűlöletkeltést, területi szeparatizmust célzó felbujtást említ.

A képviselőházban kedden négy támogató és hat tartózkodó vokssal, nagy többséggel vetették el a tervezetet, miként 2015 novemberében a szenátusban is nagy szavazattöbbséggel, három támogató és hét tartózkodó szavazat mellett bukott el a törvénykezdeményezés.

“A parlament törvényhozó szerepével nem élhet vissza egyetlen választott képviselő sem, még azok sem, akik nacionalista eszméket vallanak. A törvényalkotásnak európai szellemben kell történnie. A képviselőház ma helyrehozott egy tévedést” – idézte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RDMSZ) keddi hírlevele Szabó Ödön frakcióvezető-helyettest. A politikus a Diaconu-féle kezdeményezést kommentálva hozzátette: az elmúlt mandátumban az RMDSZ egyik legfőbb teendője az volt, hogy megállítsa a magyar közösség ellen irányuló támadásokat és erősítse a magyarok biztonságérzetét.

A PRU-ra a választók mintegy három százaléka – kétszázezer ember – szavazott a tavaly decemberi parlamenti választásokon, így a nacionalista párt nem jutott képviselethez a bukaresti parlamentben.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk