Felemás ítélet született a jövő évi, marosvásárhelyi felvonulásról


Első fokon felemás ítéletet hozott a Maros megyei törvényszék a székely szabadság napjára, 2018. március 10-re tervezett marosvásárhelyi felvonulásról. A pénteken hozott ítélet kivonata a romániai bíróságok portálján jelent meg. A törvényszék közölte, hogy részben igazat adott a panaszos Siculitas Egyesületnek: nem semmisítette meg azt az átiratot, amelyben a polgármester a jövő évi rendezvény korlátozását közölte, de érvénytelenítette azt az átiratot, amelyben a polgármesteri hivatal válaszolt a Siculitas Egyesületnek az emiatt benyújtott előzetes panaszára.

A törvényszék arra kötelezte a polgármestert, hogy orvosolja a Siculitas előzetes panaszát.

Kincses Előd, a panaszos ügyvédje az MTI-nek nyilatkozva meglehetősen furcsának tartotta az ítéletet. Megjegyezte, hogy a megsemmisített átiratban nem a polgármester, hanem a polgármesteri hivatalnak alárendelt helyi rendőrség parancsnoka válaszolt panaszukra, és utasította el érveiket.

“Kötelezte a törvényszék a polgármesteri hivatalt, hogy az előzetes panaszunkat oldja meg. Úgy tekintette, hogy a válasz, amit adtak, nem az előzetes panaszunk megoldása” – értelmezte az ítéletet Kincses Előd.

A pereskedés előtti előzetes panasz benyújtását a törvény írja elő a panaszosnak abban a reményben, hogy a felek pereskedés nélkül rendezik a nézeteltérést. A hagyományos március 10-i marosvásárhelyi megemlékezést és tiltakozást a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szervezi, de hivatalos ügyekben a háttérintézményeként működő Siculitas Egyesület jár el a nevében. Az egyesület már ez év március 16-án bejelentette a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban a jövő évre tervezett megmozdulást, hogy jusson idő az esetleges bírósági jogorvoslatra is. A törvény értelmében a polgármester csak a bejelentés utáni 48 órában tilthat be egy tömegrendezvényt. A határidőn túli tiltás miatt tavaly már pert nyert az egyesület a polgármesteri hivatal ellen.

A polgármesteri hivatal arra a törvénycikkelyre hivatkozva kifogásolta a felvonulást, mely tiltja a kórházak előtti tömegrendezvények szervezését. A felvonulás évek óta kialakult útvonala ugyanis elhalad egy kórház mellett, amelynek egyébként egy másik utcából is van bejárata. Kincses Előd arra emlékeztetett, hogy a marosvásárhelyi önkormányzat 1998-ban hozott határozatban sorolja fel azokat az utcákat, tereket, amelyeken nem szabad tömegrendezvényeket szervezni, és a felsorolásban nem szerepel az a kórházzal szomszédos utca, amelyre a hivatal hivatkozik.

Az SZNT 2004 óta szervez megemlékezést Marosvásárhelyen a székely vértanúk vesztőhelyén állított obeliszknél, a vértanúk kivégzésének évfordulóján, amelyet a székely szabadság napjává nyilvánított. A 2013-as, 2014-es, 2016-os és az idei rendezvény felvonulással és a régiók kialakítására vonatkozó kormányzati elképzelések elleni, a székelyföldi autonómiaigényt megjelenítő tiltakozással végződött.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk