Így értékelik Budapesten a romániai parlamenti választások eredményét


Történelmi sikert ért el a magyar összefogás, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) együttműködése a vasárnapi romániai parlamenti választásokon – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet konferenciáját megnyitó beszédében.

Potápi Árpád János (j) a Parlamenti választások Romániában című tanácskozáson köszönetet mondott mindazon erdélyieknek, akik elmentek szavazni, és a magyar összefogás listáját választották. Úgy fogalmazott: “győztes csapatot támogattak”.

Hangsúlyozta, hogy Kelemen Hunor, az RMDSZ, valamint Biró Zsolt, az MPP elnöke nagy munkát végzett, de a teljes tagság és az összes aktivista kivette a részét a “mozgósításból”. Hozzátette: a magyar kormány minden segítséget megadott a sikerhez; miniszterek és államtitkárok utaztak Romániába az utóbbi időben, a miniszterelnök is látogatást tett a szomszédos országban.

Az államtitkár köszönetet mondott a közmédiának, amely tematikus napot szervezett vasárnapra. Ez szintén szerepet játszott a magyar összefogás eredményességében – mondta.

Potápi Árpád János a voksolás legfontosabb tanulságának azt nevezte, hogy ha a magyar politikai erők összefognak, ezt a választópolgárok is “díjazzák”: képesek félretenni a szembenállásukat, mert látják, hogy a vezetők szintén így tettek. Összefogás esetén sokkal jobban lehet “mozgósítani” – vélekedett.

A másik tanulság, hogy a magyar politikai intézményrendszert nem lehet “lesöpörni az asztalról”. A magyar nemzet bebizonyította, hogy jelen van Erdélyben, és megkérdezése nélkül nem lehet intézkedni az erdélyi emberek feje felett – hangoztatta.

Az RMDSZ és az MPP képviselői “küzdelmes” éveknek néznek elébe, de ha meg tudják határozni a céljaikat, és mindent megtesznek elérésükért, Magyarország is segíteni tudja majd őket – nyomatékosította az államtitkár.

Pászkán Zsolt, a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) külső szakértője arról beszélt, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) érzett rá a legjobban, miként kell kampányolni. Rájöttek, hogy nincs más dolguk, mint “altatni”: a lényeg az volt, hogy minél alacsonyabb legyen a választási részvétel.

A szociáldemokraták semmilyen konfliktust nem akartak okozni, az üzeneteik semlegesek vagy pozitívak voltak – közölte a kutató, kiemelve: stratégiájuk bevált, hiszen mintegy 45 százalékos eredményükkel történelmi győzelmet arattak. Úgy vélekedett: a jobboldali Nemzeti Liberális Párt (PNL) kampánya ezzel szemben teljesen elhibázott volt.

Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa elmondta, hogy Romániában visszatértek a megyei listás, arányos választási rendszerre, ami csökkentette a bizonytalanságot. Megjegyezte, hogy a parlament létszáma (588-ról) 466-ra csökkent.

Közölte, hogy bár a több mint 600 ezer, külföldön élő román állampolgár leadhat levélszavazatot, csupán körülbelül 4500-an tettek így. Hozzáfűzte: a mintegy 39,5 százalékos részvételi arány szintén alacsonynak számít.

A magyar szavazatok száma nagyjából 445 ezer volt – ismertette a politológus, aki az RMDSZ és az MPP együttműködésének sikerességében fontos szerepet tulajdonított a magyar kormány és a magyarországi média támogatásának.

Barabás T. János, a KKI vezető kutatója azt hangoztatta, hogy Románia szomszédai nem ellenségesek az országgal szemben. Úgy fogalmazott: Románia ellensége a saját gyenge regionális politikája, kétoldalú kapcsolatainak elhanyagolása.

Szavai szerint Románia egyetlen komoly partnere a térségben Magyarország, a két államnak fontos közös érdekei vannak.

A parlamenti választások friss eredményei szerint az RMDSZ képviselőházi jelöltlistája 6,43, míg szenátusi listája 6,49 százalékos támogatottságot szerzett. A Szociáldemokrata Párt mintegy 45 százalékot kapott, szabadelvű szövetségese, az ALDE nagyjából 6 százalékot ért el.

A jobboldalon a Nemzeti Liberális Párt körülbelül 20 százalékon áll, az idén alakult Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) pedig 9 százalékot szerzett. Bejut a bukaresti parlamentbe a Traian Basescu volt államfő vezette Népi Mozgalom Párt (PMP) is, amely az adatfeldolgozás vége felé 5 százalék körüli eredményt tudhat magáénak.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk