Kinevezték a Magyarságkutató Intézet főigazgatóját


Horváth-Lugossy Gábor Józsefet bízta meg a Magyarságkutató Intézet főigazgatói tisztségével január 1-jétől Kásler Miklós az általa létrehozott bírálóbizottság véleményét mérlegelve – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel.

A közleményben azt írták, a tisztségre 2018. november 16-án írtak ki pályázatot, amelynek leadási határideje december 17. volt.

Az intézet január 1-jén jött létre, miután az Emberi Erőforrások Minisztere, Kásler Miklós előterjesztésére a kormány november 10-én elfogadta a létrehozásáról és az azzal összefüggő jogszabályok módosításáról szóló kormányrendeletet – tudatták.

A közlemény szerint az intézet feladatai közé tartozik többek között a honfoglalás előtti magyar történelem, a magyarság őstörténetének, a honfoglalásnak és a magyar középkornak a kutatása, a turizmus fejlesztése, folyóirat kiadása, valamint oktatás és képzés. Az intézet kutatni fogja a magyar nyelv belső szerkezetének, sajátosságainak, működésének a magyar kultúra egészével való összefüggéseit is – írták.

MTI, fotó: Mix Online

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk