Klaus Iohannis válasza Orbán Viktornak


Klaus Iohannis államfő az egységes Európai Unió híve, ezért nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek szerinte újabb “törésvonalakat” nyitnának az unióban. A román elnök keddi sajtóértekezletén újságírói kérdésre válaszolva a magyar miniszterelnök Temesváron elhangzott beszédére reagált így, amelyben Orbán Viktor jelezte: Magyarország készen áll, hogy a szomszédjaival, köztük Romániával, felépítsen egy új Közép-Európát.

“Én az Európai Unióért szállok síkra, nem más entitásért, amelyet kisebb léptékben és közelebb hoznánk létre. Nem hiszem, hogy új törésvonalakat kellene megnyitnunk az EU-ban, ellenkezőleg: mindannyiunknak azon kellene lehetőségeinkhez mérten dolgoznunk, hogy eltüntessük a létező törésvonalakat”

– magyarázta fenntartásait a román államfő.

Iohannis kifejtette: továbbra is elkötelezett híve lesz a történelmi gyökerű, Kelet és Nyugat között továbbra is létező, az egykori vasfüggöny nyomvonalán húzódó törésvonal felszámolásának. Úgy vélekedett, hogy enyhébb mértékben ugyan, de különböző álláspontok figyelhetők meg az EU-ban Észak és Dél között, és szerinte ez ellen is tenni kell.

“Nem fogok soha részt venni az EU-n belüli rész-entitások létrehozásában, amelyek újabb törésvonalakat nyitnának. Ez egy olyan megközelítés, amelyet én nem fogok támogatni”

– szögezte le a román elnök.

Iohannis az Egyesült Államok új bukaresti nagykövete, Adrian Zuckerman megbízólevelének átvétele alkalmából válaszolt az újságírók aktuálpolitikai kérdéseire. Ezek sorában reagáltatták Orbán Viktor beszédére, amely az 1989-es forradalom kitörésének 30. évfordulója alkalmából rendezett temesvári gálaesten szombaton hangzott el.

A magyar kormányfő akkor arról beszélt:

“Magyarország ki akar törni abból a helyzetből, hogy Európa második vonalába tartozik, azon európai országok egyike akar lenni, ahol a legjobb élni, a legkorszerűbb technológiával akar termelni, és a világ egyik legbiztonságosabb országa akar maradni. Ezt a célkitűzést a szomszédos államokkal együtt könnyebb elérni, mint egyedül”

– mondta Orbán Viktor, hozzátéve: nagyszerű esélyt lát arra, hogy a jövőben románoknak és magyaroknak közös céljaik lehessenek.

A magyar kormányfő beszédében azt tűzte ki célul, hogy Közép-Európa a világ egyik legsikeresebb és legversenyképesebb térsége legyen, ahol a városokat autópályák és gyorsvasutak kötik össze, ahol mindenkinek van munkája, ahová visszatérnek a munkások, sőt ahol az okoz majd fejtörést, mit kezdjenek a Nyugat-Európából érkező munkavállalókkal.

“Ha együttműködünk, ez lehetségessé válik, és ez lesz az új európai realitás”

– mondta Orbán Viktor a temesvári forradalom 30. évfordulóján.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk