Még meggondolhatják magukat! Hasznos és fontos infó a nemzeti kisebbségi közösségekhez tartozó személyek számára. „Van jelentősége!“


Péntek 16 óráig dönthetnek a nemzetségi névjegyzékbe az országgyűlési választásra is kiterjedő hatállyal felvett választópolgárok úgy, hogy nem nemzetiségük listájára, hanem pártlistára kívánnak szavazni vasárnap. A 13 nemzetiség tagjai március 21-ig kérhették, hogy nemzetiségi választóként regisztrálják őket az országgyűlési választásra. Azok azonban, akik úgy ítélik meg, hogy nemzetiségüknek nincs esélye a kedvezményes mandátum megszerzésére, dönthetnek-e úgy, hogy mégis inkább pártlistára szavaznának. Ők pénteken 16 óráig töröltethetik magukat a nemzetiségi névjegyzéknek az országgyűlési választást érintő részéről, és ebben az esetben már nem nemzetiségi, hanem pártlistára szavazhatnak. Ennek azért van jelentősége, mert valamennyi nemzetiségnek sikerült országos listát állítania, ez pedig gyakorlatilag azt jelenti, hogy mindegyiknek lesz – szavazati joggal nem rendelkező – szószólója az új Országgyűlésben, függetlenül attól, hányan mennek el voksolni a nemzetiségi listára. A nemzetiségi regisztráció lezárulta után a legtöbben a roma névjegyzékben szerepeltek, de a számuk egyre csökken: nem sokkal a határidő lejárta után még 19 ezren voltak, most már csak alig több mint 14 ezer regisztrált roma nemzetiségi választó van. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk