Széchenyi-emléktáblát avattak Pozsonyban


MTI Fotó


Gróf Széchenyi István-emléktáblát avattak hétfőn Pozsonyban a szlovákiai magyar szervezetek több mint két évtizedes fáradozásának eredményeként. A rendszerváltás óta ez az első olyan emlékjel, amely magyar történelmi személyiség nevét örökíti meg Pozsonyban.

Elsőként három magyarországi székhelyű szervezet, a Széchenyi Társaság, az Országos Széchenyi Kör, illetve a Széchenyi Alapítvány fogalmazta meg már több mint húsz évvel ezelőtt, hogy a Pozsonyhoz ezer szállal kötődő Széchenyi István emléktáblát kapjon a városban. Az emléktábla elhelyezését évekig különböző akadályok hátráltatták, ezek csak tavaly hárultak el, amikor Széchenyi István születésének 225. évfordulója alkalmából a kezdeményezést felkarolta Magyarország pozsonyi külképviselete, illetve a Pozsonyi Magyar Intézet, s azt a magyar és a szlovák tudományos akadémia egyaránt támogatásáról biztosította. Ezt követően készülhetett el a szlovák és magyar szövegezésű emléktábla, amelyet az ötletadó szervezetek adományaként helyeztek el a Kapucinus utcában lévő – Széchenyit gyakran vendégül látó – ház falára.

Az emléktáblát Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország pozsonyi nagykövete és Rubovszky András, a Széchenyi Társaság elnöke leplezte le. Az emléktábla leleplezését megelőzően a történelmi épület falai között egy Széchenyi István életútját, munkásságát bemutató előadás-sorozatra is sor került.
Az emléktábla felállításával régi adósságot sikerült törleszteni – nyilatkozta Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója, aki szerint az, hogy az emléktáblát engedélyezték, egy új kor nyitányának is tekinthető a javuló magyar–szlovák kapcsolatok összefüggésében. Annak a korszaknak a nyitányaként, amelyben magyarok és szlovákok felfedezik, hogy vannak közös értékeink, amelyek összekötnek bennünket, vannak történelmi személyiségeink, akik ugyanúgy szolgálták mindkét nemzet érdekeit, és ezek között az első a sorban Széchenyi István – fogalmazott az igazgató.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk