Többé nem fogadnák be a Románia nemzetállam jellegét érintő tervezeteket a parlamentben


Ezentúl nem fogadná be a parlament a Románia nemzetállam jellegét érintő tervezeteket egy törvénykezdeményezés értelmében. Fotó: Mediafax/Profimedia/EPA

A javaslat előterjesztője a Szociáldemokrata Párt, amelyet az államfő és a kormányzó liberális párt az elmúlt napokban azzal vádolt meg, hogy tudatosan segítette az RMDSZ ilyen célzatú előterjesztéseit. A képviselőház és a szenátus házszabályának módosítását most olyan értelemben javasolja a PSD, hogy az elkövetkezőkben ne terjesszék elő megvitatásra az olyan törvénytervezeteket, amelyek

Románia független, egységes és oszthatatlan nemzetállam jellegét, illetve az ország területi integritását érintik.

Marcel Ciolacu képviselőházi elnök a közigazgatási törvénykönyvet módosító RMDSZ-tervezet képviselőházi vitáján jelentette be, hogy Robert Cazanciuc szenátusi elnökkel kezdeményezték a két ház szabályzatának módosítását.

A politikus szerint ezzel a módosítással véget lehet vetni annak a gyakorlatnak, hogy egyesek politikai érdekekből etnikai konfliktusokat szítsanak.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk