Az RMDSZ ellenzi a román kormány faluösszevonási tervét


A Románia Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Országos Önkormányzati Tanácsa határozottan ellenzi a települések rangsorolásáról és esetleges összevonásáról szóló bukaresti kormányzati tervet, amely megítélése szerint a helyi autonómia helyett a központosítást erősítené.

Az önkormányzati tanács az RMDSZ keddi hírlevelében tette közzé állásfoglalását a bukaresti regionális fejlesztési és közigazgatási tárca augusztusban közvitára bocsátott tervezetéről.

A tervezet az RMDSZ önkormányzati tanácsa szerint nem más mint a kommunista “szisztematizálásnak” – Nicolae Ceasescu falurombolási tervének – folytatása. Nem a településhatárok újrarajzolására van szüksége Romániának, hanem korszerű, az állampolgárokat tisztelő és kiszolgáló közigazgatásra – hangoztatja az állásfoglalás. A dokumentum szerint ezzel szemben a törvénytervezet egyedüli célja, hogy a decentralizálás helyett megerősítse a központi irányítás befolyását a helyi hatóságok felett.

A magyar érdekvédelmi szövetség önkormányzati vezetőinek testülete szerint nem új települési kategóriákat kell felállítani Romániában, hanem megfelelő eszközöket kell biztosítani a települések fejlődéséhez, egyszerűsíteni és digitalizálni a közigazgatást, elérhetővé kell tenni a közszolgáltatást minden állampolgár számára, alkalmazni kell a helyi autonómiára vonatkozó törvényes előírásokat.

“Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a lakosság csökkenését szakmai érvként használják fel, miközben az elmúlt 20 év következetlen gazdaságpolitikájának eredménye a népességcsökkenés. Ennek a folyamatnak a megállítása kell legyen a cél, nem pedig a működő rendszerek megszüntetése, azaz a közigazgatás lakosságszámhoz való igazítása” – olvasható a Borboly Csaba, az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsának elnöke által aláírt állásfoglalásban.

A bukaresti kormányzati projekt a lakosságszám, oktatási és egészségügyi intézmények szerint rangsorolná a településeket, és ösztönözné a jelentős népességfogyást elszenvedett közigazgatási egységek szomszédaikkal való önkéntes egyesülését. Az indoklás szerint az ország 3200 községe és városa közül 170 község és ötven város esetében tapasztalható jelentős (20-50 százalék közötti) lakosságcsökkenés.

A fejlesztési minisztérium tervezete szerint az “önkéntes” időszak 2025 végéig tartana: azokat a településeket, amelyek addig nem illeszkednek be a településkategóriáknál megszabott mutatókba, “kormányzati kezdeményezésre” vonnák össze a szomszédos településekkel.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk