Élő adásban rosszul lett a Szociáldemokrata Párt vezetője


Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ideiglenes elnöke épp sajtótájékoztatót tartott, amikor szemmel láthatóan rosszul lett: megszédült, rázkódni kezdett és majdnem elájult – épp csak sikerült egy helyszínen jelen lévőnek megfogni őt, mielőtt elesik.

A politikus pártja válságkezelő programját ismertette, amikor rosszul lett. Mentőt hívtak hozzá, de arra már nem volt szükség, saját lábán távozott a helyszínről.

A sajtótájékoztatót élőben követítették a Facebook-on.

Marcel Ciolacu vasárnap délután üzenetet tett közzé a Facebookon, amelyben kijelentette:

jól érzi magát, minden rendben van vele, és folytatja tevékenységét.

Ugyanakkor hozzátette, köszönetet mond az orvosoknak és azoknak, akik vele voltak, miután reggel rosszul lett a sajtótájékoztatóján.

“Jól vagyok, hála Istennek! Köszönet családomnak, barátaimnak, pártfogó kollégáimnak, újságíróknak és mindenkinek, aki velem volt, és támogató üzeneteket küldött! Végül, de nem utolsósorban, köszönetet mondok a Katonai Kórház orvosi személyzetének a vizsgálatokért. Minden rendben. Visszamegyek dolgozni!” – írta Marcel Ciolacu vasárnap délután.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk