Fidesz: Kovács Béla mondjon le mentelmi jogáról!


A Fidesz kedden ismételten mentelmi jogáról történő lemondásra szólította fel a kémkedéssel gyanúsított Kovács Béla jobbikos EP-képviselőt, akinek az ügye a kormánypárt szerint csak így tisztázódhat. Erről Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes elnöke beszélt kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. A kormánypárti politikus úgy fogalmazott, hogy Kovács Béla már több mint egy éve úgy viselkedik, mint egy róka, hiszen mentelmi joga mögé bújva próbál elrejtőzni a legdurvább, Magyarország és az Európai Unió elleni bűncselekmény elől. A Jobbik hiteltelen, álságos és hamis álláspontot képvisel ebben a kérdésben, hiszen miközben minden más “tyúkperes” ügyben a parlamenti képviselők mentelmi jogának felfüggesztését követeli, addig kiáll a kémkedéssel gyanúsított Kovács Béla mellett – fejtette ki Németh Szilárd. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk