Kovács Péter: Tőkés László látszatpolitizálást folytat


„Tisztelt képviselő úr! Mikor tesz le valami kézzelfogható eredményt az asztalra? Mikor hagy fel a látszatpolitizálással?” – ezeket a szavakat intézte kedden este Kovács Péter RMDSZ-főtitkár Tőkés Lászlóhoz, miután az EP-képviselő aznap közleményben ítélte el azt a képriportot, amelyet a bukaresti ProSport című napilap közölt szombaton, az Oltchim Vâlcea-Győri Audi ETO női Bajnokok Ligája-elődöntő előtt.Untitled-1 Kovács emlékeztette az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét arra, hogy különböző sporteseményeken, sajnálatos módon, hetek óta folynak a magyarellenes, uszító megnyilvánulások. Az RMDSZ Mikó Imre kisebbségi jogvédő szolgálata minden alkalommal órákon belül lépett: feljelentést fogalmaztak meg az ügyészségen, rendőrségen, a romániai és a nemzetközi sportszövetségeknél, követelve a gyors, és a tettek súlyosságának megfelelő fellépést. „A mai napon Tőkés László európai parlamenti képviselő is észrevette, hogy körülötte zajlik az élet. Úgy gondolta, hogy a héten még nem nyilatkozott, éppen itt az ideje, hogy egy aktualitását vesztett témában megszólaljon. A nyilatkozatában jelzett, egy bukaresti sportújság által elkövetett valóban sportszerűtlen cselekedetért, a lap főszerkesztője már napok óta elnézést kért! Sőt: Görbicz Anitát, azt a kézilabdázót, akinek a mezét a lapban megjelent fényképeken földbe tiporták, világklasszisnak nevezi” – fogalmaz állásfoglalásában az RMDSZ főtitkára. maszol

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk