Németh Zsolt: Székelyföld egységes és oszthatatlan régió


Székelyföld egy egységes és oszthatatlan régió – hangsúlyozta Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Maros megyei Lőrincfalván, ahol a település polgármesterével közösen vasárnap felavatta a Székelyföld Nyárád-menti bejáratát jelképező székelykaput. A Kolozsvárt Brassóval összekötő főút Marosvásárhelyt elkerülő szakaszán, a Nyárád torkolatához közel fekvő Lőrincfalván a falunap alkalmából állítottak faragott kaput a település – és egyben Székelyföld – nyugati bejáratánál. “Lehet, hogy egyelőre még az új közigazgatási beosztási koncepció ezt nem irányozza elő, de ettől még Székelyföld egy egységes és oszthatatlan régió. És el fog jönni az idő, amikor a közigazgatási beosztási vonalak meghúzásánál is ez elismerést fog nyerni” – jelentette ki az avató ünnepségen az államtitkár. Németh Zsolt kifejtette: a lőricfalvi kapu egyszerre jelképezi Székelyföld kapuját, a magyar nemzeti közösség kapuját és a jövőbe nyíló kaput. Rámutatott: a kapu el is választja, de össze is köti mindazt, ami azon belül, illetve kívül található. Ilyenként jelzi: a Székelyföld és a magyarság általában nyitott a külvilággal való párbeszédre, mindössze elvárja azt a tiszteletet, amivel maga is viseltetik mások iránt – mondta az államtitkár. Németh Zsolt: Székelyföld egységes és oszthatatlan régió

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk