A kotrógépen ültek – mindketten meghaltak


A mentőcsapatok csütörtök délelőtt megtalálták a hobicaurikányi bánya felszíni területén szerdán leomlott torony törmelékei között a két munkást, akik azonban már nem éltek.

A kőszénfejtéshez használt, szerdán leomló torony maga alá temetett két – egy 31 és egy 41 éves – munkást, akik a torony ellenőrzött felrobbantását előkészítő cégnél dolgoztak, és a szerencsétlenség bekövetkeztekor egy kotrógépben ültek.

A mentőakciót csütörtök hajnalban újrakezdő csapatok elsőként a 41 éves munkásra bukkantak rá. Az életjeleket nem adó férfi teste egy betonlap alá volt beszorulva – nyilatkozta Anemona Doda, a Hunyad Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség szóvivője.

Időközben a több tonna törmelék eltávolításán kilenc katonai tűzoltó dolgozott, több munkagéppel.

Kis idő elteltével megtalálták a második munkást is, a 31 éves férfi szintén halott volt. Teste néhány méterre feküdt kollégájától.

A több tonna törmelék alá szorult munkások keresését szerdán elkezdték, az akcióban több tucat, mentésre képesített tűzoltó vett részt. A mentőcsapatok hőérzékelős kamerát és öt mentőkutyát is bevetettek.

A bezárás alatt álló bánya felszíni területén levő torony ellenőrzött felrobbantására csütörtökön került volna sor.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk