A sofőr meghalt, felesége túlélte


Fotó: ISU Temes.

Közúti baleset történt a 6-os főút Karánsebes és Lugos közötti szakaszán, Gavosdiánál: két teherautó és egy személygépkocsi ütközött. Három ember megsebesült. A gépkocsi vezetője súlyos sérüléseket szenvedett és – bár újraélesztették – a lugosi kórházba szállítását követően meghalt – jelentette a Temes megyei katasztrófavédelmi felügyelet.

“Az autó a 6-os főúton Karánsebes felől Lugos irányába tartott, amikor áttért a másik menetirányba, és összeütközött egy teherautóval, amelyet egy bolgár állampolgár vezetett. Az ütközést következtében a kamion letért az útról, míg a személygépkocsi egy másik teherautónak csapódott. Vezetője súlyosan megsérült, majd elhunyt, míg felesége életben maradt, akárcsak a teherautó bolgár sofőrje”

– közölte a Temes megyei rendőr-főkapitányság.

Az országos rendőr-főkaputányság Infotrafic osztálya közölte, a mentés és helyszínelés idejére a forgalom mintegy 45-60 percig mindkét irányban szünetelt.

NEWS.RO

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk