A záróvonalat átlépve, kanyarban előzött, frontálisan ütközött – a 4 halálos áldozatot követelő baleset előzménye


Fotó: ISU Német megye.

Egy 38 éves sofőr okozta a négy halálos áldozatot követelő balesetet szerda este, Német megyében, aki egy kanyarban előzésbe kezdett, áttért a szemközti sávba, és frontálisan ütközött egy másik autóval. A szerencsétlenség a DN 15D jelzésű főúton, Dulcsest térségében történt: a négy elhunyt ember melltt, három további  – köztük egy csecsemő – megsérült.

A balesetről itt írtunk ▷ Négyen meghaltak, egy csecsemő megsérült – az egyik autó kigyulladt a baleset következtében

A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi Dulcsest irányából Horia felé autózott, amikor egy jobbkanyarban áthajtott a záróvonalon, és előzni próbált. Ekkor ütközött össze a szabályosan közlekedő, 20 éves, Valenj településről származó sofőr által vezetett járművel.

Az ütközés következtében mindkét autó lesodródott az úttestről, az egyik jármű fának csapódott, majd kigyulladt. A balesetben mindkét gépkocsivezető, valamint egy-egy utas – 27, illetve 39 éves személyek – életüket vesztették.

A szerencsétlenségben három személy megsérült: egy öthónapos csecsemő, egy 17 éves fiatal és egy 68 éves személy, akiket kórházba szállítottak ellátásra.

A helyszíni vizsgálat során a hatóságok FARO 3D berendezést is alkalmaztak, a nyomozás gondatlanságból elkövetett emberölés és testi sértés gyanújával folytatódik. A mentésben és a helyszín biztosításában a megyei rendőrség és a katasztrófavédelem egységei vettek részt.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk