Büntetőféket nyomott a kamion előtt, azonnal megbánta a tettét – videó


Balesetet okozott egy sofőr azzal, hogy befékezett a mögötte haladó kamion előtt. Az autósnak azután forrt fel az agyvize, hogy a kamionos rávillantott.

A balesetről videó is készült, a csattanást a kamionban elhelyezett fedélzeti kamera rögzítette, számolt be az esetről az Alapjárat. Az eset még március 16-án történt Hollandiában egy kétsávos országúti szakaszon kora reggel. A videó elején a kamionos kikerüli az egyik kollégáját, 20 másodpercnél többet biztosan nem haladt a belső sávban.

Ám ez is elég volt ahhoz, hogy valakit felbosszantson, nem sokkal később ugyanis megjelent a semmiből egy személygépjármű, az azt vezető sofőr pedig előbb elment mind a két tehergépjármű mellett, majd bevágott az előzést végrehajtó kamion elé és lelassított. A fékezésre kényszerített kamionos előbb rávillantot az emberre, majd újra kiment a belső sávba, ám a begőzölt autós nem engedte, hogy a másik elmenjen mellette.

A kamionos ezt látva visszasorolt a külső sávba, majd újra rávillantott az autósra, akinek ez már sok volt, és nyomott egy büntetőféket. A kamionos (aki 90-91 km/h-val közlekedett a baleset előtt) nem tudta elkerülni az ütközést és hátulról felöklelte az előtte haladó kocsit. A büntetőfékező sofőr a csattanás után elindult jobbra, de későn vette észre, hogy arra nem mehet, és telibe trafált egy sorompót, így az autójának nemcsak a hátulja, hanem az eleje is megsérült.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk