Fejlemények a megerőszakolt és agyonvert diáklány ügyében


A vádirat ismertetésével hétfőn megkezdődött Újdelhiben annak az öt férfinak a büntetőpere, akik decemberben egy buszon megerőszakoltak és agyonvertek egy indiai diáklányt. Dajan Krisnan államügyész közölte, hogy a 19 és 35 év közötti vádlottak elleni bizonyítási eljárás csütörtökön indul. Van egy hatodik, még kiskorú gyanúsított is; felette fiatalkorúak bírósága ítélkezik majd. A december 16-án történt, és egy 23 éves egyetemista lány halálával végződő brutális nemi erőszak ügyét a gyorsabb ügymenet érdekében különbíróságon tárgyalják, miután az eset hatalmas felháborodást váltott ki India-szerte, ahol a gyengébb nem tagjaival szembeni visszaélések döntő többsége nem is jut a hatóságok tudomására. Időközben az egyik vádlott kérelmezte, hogy a tárgyalás helyszínét lehetőség szerint helyezzék át a fővárosból, mivel szerinte a bűncselekmény nyomán keletkezett indulatok miatt Újdelhiben nem folytatható le igazságos eljárás. Az áldozat édesapja hétfőn ismét a nyilvánosság elé állt, gyors ítélethirdetést sürgetett és a vádlottak kivégzését követelte. Mint mondta, senkinek nem engedhető meg, hogy egy ilyen “aljas” bűncselekmény után életben maradjon. A bírósági tárgyalás esetleges új helyszínéről kedden döntenek. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk