Halálos baleset Biharban: három férfi meghalt


Fotó: News.ro.

Tragikus közúti baleset történt Bihar megyében, a DN19E úton, Szentlázár és Berettyókirályi között, hétfő hajnalban. Egy autó és egy kisteherautó ütközött össze, aminek következtében a két járművel utazó férfi életét vesztette.

A Bihar megyei katasztrófavédelmi felügyelet közlése szerint a segélyhívás 05:05-kor érkezett, a bejelentő pedig jelezte, hogy az ütközésben érintett mindhárom személy beszorult a járművekbe és eszméletlen állapotban van.

A helyszínre a margittai tűzoltóegység három csapata vonult ki, köztük egy nehéz műszaki mentő, egy tűzoltóautó beépített mentőmodullal, valamint a SMURD rohammentője. Nagyváradról egy intenzív terápiás egység is a helyszínre érkezett, továbbá a Bihar Megyei Mentőszolgálat egyik csapata is bekapcsolódott a mentésbe.

A tűzoltók speciális eszközökkel szabadították ki a férfiakat a roncsok közül, miközben a mentőegységek megkezdték az újraélesztési kísérleteket. Minden erőfeszítés ellenére a három férfi életét nem sikerült megmenteni, a helyszínen halottnak nyilvánították őket.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk