Hatalmas tűz egy zuglói szeméttelepen


Kigyulladt egy szeméttelep a főváros XIV. kerületében, a Rákospatak utcában csütörtök kora hajnalban. A tűz oltása kora reggel is tartott. A tűzoltók nagy erőkkel, 14 gépjárművel vonultak ki a területre – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság reggeli közleménye alapján három-négy méter magas, összehordott háztartási hulladék gyulladt meg több mint ötszáz négyzetméteren a szeméttelep területén. A közlemény szerint a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságot hajnali háromnegyed kettőkor riasztották, azóta folyamatosan harminc tűzoltó dolgozik a lángok megfékezésén. Munkájukat nehezíti, hogy a telephelyre egy irányból lehet bejutni, és egy szűk, kerítésekkel körbehatárolt területen kell az oltást végezni.

A tüzet még a hajnali órákban sikerült körülhatárolni, azaz megfékezni a lángok továbbterjedését – áll a közleményben. A tűz oltása továbbra is folyamatos, mert a több méter magas szemétből, bútorokból, ruhaneműből, s egyéb lomokból álló halmokat meg kell bontani, hogy a tűzoltók hozzáférjenek az égő, izzó tűzfészkekhez. A környékről több bejelentés is érkezett a füst miatt. A FKI Katasztrófavédelmi mobil laborja folyamatosan méréseket végez a lakóterület határán, de egészségre veszélyes, káros koncentrációt a műszerek nem mutatnak. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk