Így előzheted meg, hogy ellopják az okostelefonodat


Kisokost tett közzé a Maros megyei rendőrség, amelynek alapján megelőzhetjük, hogy okostelefonunkat ellopják tőlünk. Az intézmény ugyanis azt észlelte, hogy az utóbbi időben megnőtt a bűnözők érdeklődése a kisebb értéktárgyak iránt: nagyobb előszeretettel vadásszák ezeket, és sokszor a tulajdonos figyelmetlensége és elővigyázatlansága okán meglehetősen könnyen érnek is el eredményt. A rendőrségi jótanácsok a következők: * legyen körültekintő, és maradjon figyelmes, ha zsúfolt helyen tartózkodik * vendéglőben, kávézőban soha ne hagyja a telefonját az asztalon * ne használja telefonját tömegközlekedési eszközökön, sem utazás közben, sem leszálláskor * ne telefonáljon és ne küldjön üzeneteket közterekről, illetve ha mégis, használja minél kevesebb ideig a készülékét, hogy csökkentse az időt, amely alatt a lehetséges tolvajok felfigyelnek önre és mobileszközére

A megelőzésre vonatkozó jótanácsok mellett a rendőrség tudnivalókat is megoszt velünk arra az esetre, ha mégis megtörtént a baj: mi az elsődleges dolgunk tehát, ha oda az okostelefonunk, és kárvallottak lettünk? * azonnal vegye fel a kapcsolatot szolgáltatójával, és zárolja a telefon használatának lehetőségét * tegyen bejelentést a lopásról a rendőrségen, és vegye fel a kapcsolatot a biztosítójával, amennyiben van biztosítása lopás esetére Előfordulhat az az eset is, amikor szemtanúi vagyunk egy bűncselekménynek: ebben az esetben ne habozzunk a rendőrséghez fordulni, hogy mielőbb kézre keríthessék és felelősségre vonják a tolvajt, írták még a rendőrségi közleményben. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk