Íme, hogyan kényszerítettek prostitúcióra kiskorú lányokat Marosvásárhelyen!


Előzetes letartoztatásba helyezték annak a bűnbandának a hét tagját, akik drogokkal kereskedtek és kiskorúakat futtattak. A férfiak megfellebbezték a bíróság döntését, azonban a táblabíróság nem hagyta jóvá ezt.

A hét férfit bűnszervezet létrehozásával, kiskorúak futtatásával és gyermekkereskedelemmel, valamint drogkereskedelemmel gyanúsítják.

Az ügyben egy másik férfi ellen 60 napos hatósági felügyeletet rendeltek el.

Az ügyben alapos a gyanú arra vonatkozóan, hogy három férfi hozta létre a bűnszervezetet 2016-ban. Ugyancsak velük kapcsolatban merült fel annak a gyanúja, hogy fenyegetéssel vagy bántalmazással kényszerítettek prostituáltakat arra, hogy nekik védelmi pénzt fizessenek, amennyiben azok nem voltak hajlandóak nekik dolgozni és egyénileg szerettek volna pénzt keresni – írja a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) közleménye.

Az idézett forrás szerint a banda tagja a klasszikus “lover-boy” módszerrel szervezték be a kiskorú lányokat, kihasználva sebezhetőségüket bevezették őket az éjszakai életbe, klubokba vitték őket, ruhákat vásároltak nekik, vendéglőkbe jártak velük, és saját szeretőjükként mutatták be őket, végül arra kérték a lányokat, hogy dolgozzanak nekik prostituáltként. A bűnbandát létrehozó három férfihoz később még öt személy csatlakozott.

A csoport tagjai drogokat és tudatmódosító szereket adtak a lányoknak, hogy jobban bírják a gyanúsítottak által diktált munkatempót.

A bűnszervezet tagjai lakásokat, garzonokat is béreltek Marosvásárhelyen, de panziókban, hotelekben is foglaltak le szobákat, ahová elvitték a lányokat, hogy szigorúbban ellenőrizhessék a bevételeiket.

AGERPRES | Képünk illusztráció

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk