Leállították a Germanwings-légikatasztrófa halálos áldozatainak keresését!


Leállították a nyomozók a múlt héten történt légikatasztrófa halálos áldozatainak keresését a francia Alpokban, ahol 150 emberrel a fedélzetén lezuhant a Germanwings diszkont légitársaság Barcelona-Düsseldorf között közlekedő járata – számolt be szombaton egy helyi tisztségviselő. Az ügyészek úgy vélik, az utasszállítót Andreas Lubitz német másodpilóta szándékosan vezette hegyoldalnak. A repülőgép teljesen szétroncsolódott, és ez rendkívül megnehezíti a mentési munkálatokat. “A holttestek felkutatása befejeződött, de továbbra is keressük a halálos áldozatok személyes tárgyait” – mondta az Alpes-de-Haute tartomány helyi önkormányzatának szóvivője. Hozzátette, hogy a Lufthansa német légitársaság, a Germanwings anyavállalata a francia államügyész engedélyével egy különleges céget bízott meg az utasszállító roncsainak elszállításával. Ezt követően a halottak azonosítását a helyszínen talált 150 DNS-mintakészlet alapján végzik el a következő néhány hét folyamán. A francia jogi eljárás egyik vezető ügyésze arra hívta fel a figyelmet, hogy a DNS-mintakészletek száma nem feltétlenül jelenti azt, hogy az összes halálos áldozatot megtalálták. Amint a DNS-minta alapján a halottak valamelyikét azonosítják, a hatóságok értesíteni fogják a családot.

David Galtier csendőrtábornok a Germanwings német légitársaság 2015. március 24-én a francia Alpokban lezuhant gépe második fekete dobozának fényképét mutatja Brice Robin marseille-i ügyész mellett egy sajtóértekezleten Marseille-ben 2015. április 2-án. Ezen a napon találták meg a második fekete dobozt. (MTI/AP/Claude Paris)
David Galtier helyi francia rendőrfőnök azt mondta, a repülőgép roncsainak elszállítása és a helyszín megtisztítása a következő héten indulhat el, és két hónapig is eltarthat. A Germanwings Airbus A320-as gépe március 24-én délelőtt csapódott hegyoldalnak Franciaország déli részén, az Alpokban. Az utasszállító két fekete dobozának adatai alapján a másodpilóta bezárkózott a pilótafülkébe és szándékosan idézte elő a végzetes süllyedést. A düsseldorfi ügyészség a másodpilóta lefoglalt táblagépének vizsgálata alapján megállapította, hogy Lubitz az öngyilkosság lehetséges módozatairól tájékozódott az interneten a katasztrófa előtti napokban, és legalább egyszer a pilótafülkék ajtajára vonatkozó kifejezésekre is rákeresett. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk