Lefényképezte Johannis házát, bevitték a rendőrségre


Nagyszebenben bevittek a rendőrségre egy korábbi újságírót, jelenleg emberjogvédelmi harcost, mert lefényképezte az államfő házát. A Párizsban élő és dolgozó nőt két órás kihallgatása után elengedték, mert nem volt, amivel vádolniuk. Alla Tofan közösségi oldalán írt a történtekről. Úgy fogalmazott: fogalma sem volt, hogy a környéken tilos a fotózás, semmiféle jel nem utalt rá az utcán. Egy volt kollégáját kérdezte az ügyben, és tőle tudta meg, hogy kihoztak egy törvényt az elnök magánszférájának és biztonságának védelmére, és ezért nem szabad fényképezni a házát.

A csendőrség szerint félreértés történt, a szóban forgó ingatlan valóban szigorított védelmi előírásokat élvez. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk